Press "Enter" to skip to content

Pincér kötényt a pincérre!

A felszolgálók ruházata ugyanolyan fontos részét képezi az éttermi megjelenésnek, mint a minőségi bútorok valamint a kárpitok. Ha egy vendéglátóhely igazán igényes szeretne lenni, akkor az alkalmazottaik ruházatát is jó minőségben válogatja össze. Ugyanis ezzel azt sugallja, hogy megbecsülik a pincéreket és a vendégeket is azzal, hogy adnak a rendezett megjelenésre. Ugyanakkor a pincérek ruhája azért is fontos, mert étellel dolgoznak, így utcai viseletben nem érhetnek a fogásokhoz. Ráadásul az olyan darabok, mint a pincér kötény megvédik a nadrágjukat és az ingjüket az esetlegesen rájuk fröccsenő ételtől vagy bortól. Plusz kevesen tudják, de a vendéglátós kötény ezen kívül más funkciókat is ellát.

pincér kötény

A kötényeken található zsebeknek ugyanis hasznuk is van a felszolgálók számára. Ott tartják a bornyitáshoz szükséges drekót, és a hangedlijüket is, amit a szervírozásnál a karjukra terítenek. Midnezek mellett gyakran a pincér brifkót is a kötényzsebébe kell rakniuk, ha nincs erre külön tartójuk. A kötények között derék kötény és melles kötény is létezik. Attól függően, hogy az étterem arculata milyen fajtát kíván meg. A lazább, bisztró jellegű helyeken sokszor farmer kötény is lehet, de az elegánsabb helyeken, vagy a magyaros csárdákban sokszor még mindig a melles kötényt alkalmazzák.

Comments are closed.